Csüggedt köcsög a verandán,
hasa alján a máz randán
lepattogzott, ajka csorba,
néz egy levert vajcsuporba.
Mellettük egy miskakancsó,
ő is maga alatt van csó-
rikám, egykor érte epedt
a ház népe, ma csak repedt,
poros mentés, megtűrt árva,
kegyét senki nem sóvárgja.
Szájról-szájra húzták egykor,
sujtássorán rég csurgott bor…
Légypiszok ül lopótökén,
lócán fakult, megunt kötény,
előtte két saras csizma,
feldöntött szék, kataklizma.
Gerenda, ott paprika lóg,
szemez vele egy analóg
falra szegelt antik vekker,
dacolva az elemekkel,
s daróc fedte éjjeli tál,
melyből erjedt szag levitál.
Lebegek már én is talán
letűnt idők fuvallatán…
Illusztráció: Salvador Dalí - Elfolyó idő
Elmúlik dicső létünk... de megörökítik "haszontalanságok": versek, képek, szobrok, s különböző tárgyi emlékek. Te éppen az utóbbiakkal mutattál be egy korábban volt életmódot - igen beleérzően. - Tetszett, kedves Attila. (o)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, kedves Francis! :)
TörlésMegragadott a képek tökéletessége a korhadásról - a képet nem csak felidézi, de megtölti szagokkal, hangulattal, undorral és mégis nosztalgiával.
VálaszTörlésValóban: így múlik el a világ dicsősége
Fontos és remek versnek tartom jómagam is, a fentiekhez kapcsolódó okokból. Erre szokták mondani: majd az utolsó kapcsolja le a villanyt.
VálaszTörlésSzeretem a verseidet Attila, szemléletes, ez az írásod, s jól mutatja mivé leszünk. :)
VálaszTörlés