Tóth Sarolta: Dúdoló



Szól a száj
és száll a dal,
dúdoló dalnokom
hallgatom a hangod.
Lép a láb
és hív a szív,
álmodom az arcod,
csókcsatánk a sarcod.
Vár a vágy,
ölel a kar,
váll a vállra ráhajol,
vív szerelmi harcot.
Fogy a fény
lassul a vér,
fáradt már az éj,
homálylik a hajnal.
Fáj a táj,
és könny a köd,
holtra hull a harmat,
vége lett a dalnak.


3 megjegyzés :

  1. Dúdolódba belefért egy élet, pontosabban kettő, kedves Sarolta. Ha úgy vesszük, egy életre szóló találkozásról írtál. De így megy ez: a vágy ébredésétől, a tüzes majd elhalkuló dallamokon át, a méla csöndig... :)

    VálaszTörlés
  2. A dal minden érzelmet ki tud fejezni - ezért írok

    köszönöm figyelmedet

    VálaszTörlés
  3. Szépen pergő, dúdolható asszonáncok. üdv.: Árpád

    VálaszTörlés