Bige Szabolcs: Siess, missz! (2/1)



Életük első olyan Karácsonyát élték meg, amikor nem a szegénység szorításában ünnepeltek. Évekre, évtizedekre emlékezetes maradt számukra. A legnagyobb örömöt mégis Róza öröme jelentette, amikor kibontotta neki címezett borítékot a kis fenyő alatt. Egy kéthetes görögországi nyaralásról szóló jegyet tartalmazott a boríték.
Albert és Mihály spórolták össze az árát.
Áprilisra szólt a jegy, s Róza alig várta, hogy mehessen. Lelkesen nekifogott, nyelvet tanulni, de szinte lehetetlennek tűnt, hiszen még a görög betűket sem ismerte. A társalgási könyvecskéből mégis összeszedett három-négy mondatot, amit azon nyomban el is felejtett. 
Már a repülés is nagy élmény volt, nem beszélve a napsütötte mediterrán tájról, a csendes öbölről, a homokos partról, a langymeleg tengervízről. A felkapott helyektől távol talált szállást egy panzióban. A falut halászok lakták, s a szobája erkélyéről tanúja lehetett, amint reggel korán kifutnak a kis kikötőből a halászbárkák, és alkonyatkor zsákmánnyal tele megtérnek. Reggelenként szívesen sétált végig mezítláb a tenger partján, a nedves homokon, még a közös reggeli előtt. A panzióban lakott még három család gyerekekkel, és egy hozzá hasonlóan egyedülálló lány. Minden reggel együtt reggeliztek, de a nap további részében nem is látták egymást. A többiek bementek a faluba, és a helyi autóbusszal beutaztak a közeli városba, vagy valamelyik felkapott üdülőbe. 
A második napon, ahogy kezében a szandáljával tapicskolt a ki-kicsapó hullámokon, vette észre a fiút. Tegnap is feltűnt neki. Most, hogy újra látta, jobban megnézte, s ahogy elhaladt mellette, valami köszönés félét mormolva odaintett neki. A fiú nem válaszolt, csak elmosolyodott halványan.  A következő nap reggelén is mindez megismétlődött azzal a különbséggel, hogy a fiú hangos hellóval fogadta Róza gyengécske köszönését. Olyan szomorú szemekkel nézett rá, hogy Róza úgy érezte, sürgős vigasztalásra szorul. Leült mellé a csónak peremére. Angolul szólalt meg, s fiú is ugyanígy válaszolt. Eleinte döcögősen indult a társalgás, hiszen együknek sem volt anyanyelve az angol.  
- Miért vagy szomorú? – kezdte a lány, s ezzel elindította a lavinát.
A fiú könnyekkel a szemében kezdte mondani a panaszát. Elmondta, hogy két nappal ezelőtt összeveszett a szerelmével, és már nem volt alkalma kibékíteni, mert másnap reggel a család felkerekedett, és a fővárosba költözött.  Elmondta, hogy vigasztalan, hogy nagyon bántja az egész dolog.
- Siess, missz, mert nem kapsz reggelit! – kiáltott fel, amikor meglátta a panzió vendégeit az ebédlő felé igyekezni.
- Visszajövök! – ígérte Róza és elsietett a többiek után.
Reggeli után már nem találta a fiút a parton, hiába pásztázta végig a szemével a látóhatárt. Kis ideig még ténfergett, aztán ő is bement a faluba. Taxival elvitette magát egy közelben található ókori templom romjaihoz. Szorgalmasan bejárta az egész területet, elolvasott minden táblát, de nem sokat értett az egészből. Az a bánatos fiú járt az eszében. Még a hőséget, port sem érzékelte. Délfelé megéhezett, evett a büfénél rántott halat, és felült egy autóbuszra, ami bevitte a városba, de ott se volt kedve nézelődni, sétálni, még az üzletek sem vonzották. Éppen indult a falu irányába egy másik busz, arra felszállt és visszament a panzióba. Az egyik család a szomszéd szobából a parton napozott, a gyerekek a vízben pancsoltak. Gondolta lemegy hozzájuk, de mikor fürdőköpenyben elindult feléjük, meggondolta magát, s inkább egyedül nyúlt végig a homokon. A délutáni nap már vesztett erejéből, és egy enyhe szellő is fújdogált. Róza akkor ébredt fel, amikor hangoskodva szaladtak el mellette a szomszéd gyerekek. Gyorsan feltápászkodott és visszaballagott a házba. Később a szobája előtt levő balkonról gyönyörködött a naplementében, és meglátta a fiút, amint egy kis kordét húzva a konyha irányába kanyarodott. Nézte, ahogy lepakolja a zöldséghalmokat és gyümölcsös kosarakat, közben a konyhalánnyal beszélgetett komoly arccal. Rózát valami ismeretlen rossz érzés rohanta meg, amit nem értett, amit nem tudott hova tenni. Mikor pedig látta elmenni, gyorsan leszaladt, és éppen a kapunál érte utol.
- Jó estét! – köszöntött rá.
- Ó, missz! Megijesztesz! Árut hoztam a konyhára. Majd reggel is jövök, akkor hozom a tejtermékeket, meg a húst, hogy friss legyen.
A kis szekeret otthagyva az út közepén leültek egy sziklakőre.
- Mesélj még az életedről, a családodról! – kérte a leány – Előbb azért mondd meg a nevedet, hisz még nem mondtad, hogy hívnak. Én Róza vagyok.
- No, ez nagyon különös!
- Mi a különös?
- Hogy a te neved ugyan az, mint az enyém!
- Nem értem!
- Hát, figyelj ide: az én nevem Rodion, és a „rodon” szó rózsát jelent, mint a te neved is.
A bársonyos esti levegő simogatta őket, és sokáig beszélgettek. Észrevétlenül repült az idő, s késő éjszaka váltak el egymástól. A fiú megígérte, hogy a másnapi dolgait az öccsére hárítja, és megmutatja Rózának a környék nevezetességeit. Ez nem ment azért olyan könnyen, mint mondta, mert a család a gazdaságból élt, s a két fiúra rengeteg feladat hárult. Volt munka a zöldségesben, az állatok körül, elvinni a terményeket, termékeket a megrendelőkhöz. A szülők is látástól vakulásig dolgoztak, s így gyermekeik sem engedhették meg maguknak a munkakerülést. Végül az öcs megértőnek mutatkozott, csak azt kötötte ki, hogy a reggeli és estéli házhozszállításokat végezze el Rodion.
Varázslatos hetük következett. Kora délelőtt indultak csavarogni a görög halászfalvakban, az ókori emlékek, romok között. A zsúfolt, turisták tömegét vonzó látványos helyeket kerülték. Ahol megéheztek, ott ettek, akol megszomjaztak, ott ittak valamilyen gyümölcslevet, vagy egy pohár számoszi fehérbort. Lesték egymás kívánságát. Ha a leány megjegyezte, hogy ezt, vagy azt a templomot, vagy ókori emléket, szentélyt, akármit látni szeretne, Rodion már szaladt megvenni a jegyet az autóbuszra, s vidáman kacagva útra is keltek. Ha a fiú említett valamit, hogy megtetszett neki, Róza már vásárolta is meg boldogan, hogy adhat.  Elrepült a nyaralás tíz napja. 
A búcsú fájdalmas emlékével érkezett haza, s a család tátott szájjal hallgatta élménybeszámolóját. Egyedül kishúga, Amál fanyalgott
- Akinek pénze van, mindent elérhet. Utazást, élményt, meg akármit! 
 A gimnázium utolsó évében járt, érettségire készült, és úgy hitte, mindent tud már az életről, az emberekről, sőt joga van véleményt mondani, ítélkezni.
- Miről beszélsz, te? – dörrent rá Albert.
- Tudja azt Rozi nagyon jól!
- Hagyd el, Albert! – csitította Róza – Csak beszél.
- Tudom, mit beszélek! – erősködött Amál – Ha én a fiúmnak vásárolnék ajándékokat, ékszert, csodatelefont, meg még ki tudja mi mindent, soha nem engedne el maga mellől.
  A család vegyes érzésekkel fogadta a görög nyaralás élményeit. A munkatársainak nem is számolt be róla.


6 megjegyzés :

  1. Két hét a látványosságokkal teli görög vidéken, emlékezetes ugyan, de igazából a társ tette azzá. A "rózsák" élő kapcsolata... Kíváncsian várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor!
      Tiszavirágéletű egy nyári "kapcsolat": egynyári(!)
      Ígérem, folytatom.
      Üdv: Szabolcs

      Törlés
  2. Azt gondolom, ennek a nyaralásnak alighanem tartós komoly kihatása lesz a továbbiakra.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Szabolcs,

    Már olvasom is a folytatást nagy izgalommal :)

    VálaszTörlés