Hány megálmodott tervünk
hullt a porba,
nehéz kőtömbnek faragatlan
lett a sorsa,
formájuk a múltban elmerül
gazok között tehetetlenül.
Békésen alszol eltűnve múltba
szívemre méla bú terül,
gyászomból néha felocsúdva
virágok kelyhén könnycseppem ül.
Jó barátok kik sosem felednek,
kezükben mécses lángra gyúl,
csak bennem élsz dacolva
mások számára láthatatlanul.
Árnyékod mindenütt ott lapul,
múltat legyőzve fáradhatatlanul
A címmel is jelzed, kedves Irma: töretlen az emlékezésed, míg élsz, nem feledkezel el az együtt töltött időről. És nem meglepő: ez a folytonos visszagondolás, a szeretett lény felidézése segíti a tovább élést.
VálaszTörlésHát, igazad van, Gábor, nem is lehet más választ írnom - az ember addig él, amíg emlékeznek rá.Mi pedig próbálunk ezekből az emlékekből élni.
TörlésIrma, ez olyan szép, mint egy sóhaj. Soha nem felejted el, de talán idővel megnyugszik a lelked.
VálaszTörlés