Felszállt az égre az éji varázspor,
Elfútta könnyem a hajnali szél
Körberagyognak a csillagok csendben,
Jégtakaróban a nappali dér.
Miért vagy a távoli tátongó űrben
Hervad a sorsod a semmire vár
Elhamvadt régen a téli virágszál
Tova tűnt minden mi tavaszra vár.
Szótlanul hívnak az angyalok szépen
Kérdezik, hol van a selymes, a nyár
Hallgatok, tétlenül várom a csendet
Hallom a szellőt, ahogy muzsikál.
Porlad az álmom a nappali ködben
Hamvait szótlanul szórja a szél
Hontalan tündérek állnak előttem
Nem sejtik, holnap már itt van a tél.
Felszállt az égre az éji varázspor,
Elfútta búmat a hajnali szél
Körbeölelnek a gyermeki álmok
Rám borul csendben a reggeli fény.
A sorsról elmélkedő sorok ezek: a vágyak és kihunyásuk, az álmok és áltató ölelésük, a csendes élet és a minduntalan felsejlő elmúlás képzete. Pedig az éji varázs miatt írtad meg e verset. Viszont optimista a zárszód, kedves Judit, meg kell hagyni: könnyeid, bánatodat elfújja a hajnali szél. :)
VálaszTörlésKedves Judit.
VálaszTörlésVersed tiszta, érthető, misztikus szócsavarásoktól ment.
És persze ez szubjektív, de nekem fontos, hogy egy versnek érezzem a zenéjét. Ennél érzem.
Számomra, ez a versed még kedves is.
gyuri