Tóth Sarolta: Szeretnék segíteni



szeretném a fáktól látni az erdőt,
gyengeségből meríteni erőt,
véges reményt végtelenül várni,
ismert utat ismeretlen járni,
kibékíteni az ellentétet,
kárpótolni minden veszteséget,
látszat mögött látni a lényeget,
hitet adni a hitetleneknek,
megbocsátani a vétkezőknek,
segítenék minden szenvedőnek,
hiszen a fák erdőben is nőnek.



7 megjegyzés :

  1. Szép ez a vágyad, Sarolta, s a hozzá vezető út is megnyerő. Lennél reményteli, felfedező, lényeglátó, hogy segíthess a rászorulóknak. Hiszen így igaz: a fák is erdőnyi közösségekben nőnek... (o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fák az én igazi hőseim. Nem ártanak,csak segítenek, és minden szenvedést elviselnek, csak az emberek fűrészét, baltáját nem.

      Törlés
  2. Jó gondolat és ötlet volt ez a fás-erdős párhuzam. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dicsérő üzenetet, a természet szeretetéből táplálkozott.

      Törlés
  3. Jó nagy káosz-erdő van itt, de valóban jó lenne benne a rend.

    VálaszTörlés
  4. Nem a versre gondoltam, hanem a korra, melyben élnünk rendeltetett. :-)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, hogy ismételted a véleményedet, illetve helyesbítetted,mert már-már elszomorított, hogy a versemben van a nagy kaosz

    VálaszTörlés