Kapolyi Noémi: Lakjunk falun Szedjünk gyümölcsöt télire /13.rész/



Szépen megmelegedtünk a falusi házunkban, kezdtük jól belakni, amikor eljött az ősz.
A kert csodás nyarat tudhatott maga mögött, ezért meg is hálálta a sok meleg napot, ami néha olyan volt, akár a katlan, de mi rendesen locsoltunk esténként, nehogy leforrázzuk az áthevült növényeket a hideg vízzel és a vetemény mellett a tikkadt levelű gyümölcsfákat is öntöztük.
Így viszont nem dobálták el a gyümölcseiket, hanem felnevelték őket és roskadásig lógtak a körtefák ágai a rengeteg télire való körtétől.
Az almafákon is mérhetetlen mennyiségű lett a termés, tudtuk azt hogy az egyik fajta alma eltehető télire. Olyan szépen megértek a gyümölcsök, hogy a mézédes almák és körték közt óriás darazsak nyüzsögtek így aztán szedés közben óvatosnak kellett lennünk, nehogy megfogjuk valamelyiküket markunkban a gyümölccsel.
Eszegettünk mindegyikből, de láttuk, hogy ennyit képtelenség lenne megenni, kompótnak is elraktunk belőlük, de a disznóknak sajnáltuk odaadni az egészségeseket, ők csak a földre hullott hibásakat kapták, amikor megérezték az almás vödrök illatát, már két lábon álltak az ól peremén támaszkodva és visítoztak a türelmetlenségtől.
De akkor mit csináljunk ennyi gyümölccsel? Javasolták nekünk, hogy szalma közé vigyük le a verembe, ott aztán majd el fog állni egész télen. De én a verembe nem akartam lerakni, mert akkor nem lehet egy-egy szem gyümölcsöt csak úgy elkapni és megenni, tapasztalatból tudtam, ha valami úgy kezdődik, hogy húzzak csizmát és vegyek kabátot, akkor nem fogok lemenni érte.
Dehogyis tesszük mi azt oda le, hogy futhassak a hidegben azért, hogy egy szem körtét megegyek, akkor már inkább nem is kell az a körte, inkább nem eszem. Meg aztán a verem sötét és hideg, az orra hegyéig sem lát ott az ember.
Végezetül aztán kitaláltunk valami jót, tegyük a kamránkba, hiszen ott van az előszobánk végében, csak egy ajtó és már ott is vagyok.
És ott még egy ablak is van, egész nap, ha bármikor belépek mindent látok, hogy mit, hová tettem, ráadásul hideg sincsen így kabát sem kell.
Hogy ezt a falusiak miért nem így csinálják? -csodálkoztunk.
Mi a kamra mellett döntöttünk.  
Azt hallottuk, hogy hullott gyümölcsöt nem lehet eltenni télire csak a hibátlanokat, amik nem is ütődtek meg, ezért aztán a szedőbotot elővéve a tetején kis vászonzsákkal nekiláttunk levenni a fákról a termést.
A kosarakba szalma helyett, hogy ne koszoljon, újságpapírok kerültek, minden gyümölcssorra újabbak úgy, hogy még közéjük is benyomogattuk finoman a papírt, gondolva arra, ha egy megromlana, ne terjedjen a barnulás a többire. Amikor végeztünk a munkával a kosarakat behordtuk és végigrakosgattuk a kőpadlón aztán eltolva még egy sort is rátettünk a tetejükre. Mivel a fonott dolgoknak sosem tudtam ellenállni, rengeteg kosárkára sikerült szert tennem az évek során így bőven akadt mibe pakolni.
Amikor teli lett a kamra odaálltunk a férjemmel elnézegetni, milyen jó dolgot csináltunk, aztán becsuktuk az ajtót.
Az októbert aztán a  békés, és hűvös november követte végezetül az év vége is ránk köszöntött a sütés-főzésekkel. A Gerbeaud sütéséhez viszont kellett a sárgabarack lekvár. Volt is bőven, mert sokat befőztünk belőle és minden üveget a kamrában álló polcra tettük.
Amikor bementünk érte feltűnt a kövön a sok kosár. Ó te jó ég, ezeket aztán hogy elfelejtettük! Most viszont a lekvár miatt ki kellett pakolni az összeset az előszobácskánkba.
Amikor kirakosgattuk őket meglett a lekvár is. De ha már mind ott volt, akkor azt gondoltuk, szedjünk is ki a kosarakból egy tálra való gyümölcsöt eszegetni a többit pedig tegyük vissza a kamrába. Először a körtékről bontottam le a papírt, de a sok elpakolt smaragdzöld gyümölcs helyett színüket vesztett, barnássárga körték sorakoztak, az alattuk lévő sorban már több meg is feketedett, de az intő jelből nem értettem és bontogattam tovább. Itt már nehezebb volt, mert alig jött fel a papír, ezért aztán egy hirtelen rántással föltéptem azt is, akkora muslicaraj csapott az arcomba, hogy először azt sem tudtam mi lehet az. Rögtön megörültek a lámpa fényének és mind felszálltak és megállapodtak a mennyezeten. Alig eszméltünk fel, rögtön feltűnt, hogy a meleg hatására a többi kosarunk is életre kelt és a szövedéken át egyre több kis állat mászott elő, hogy aztán ők is vidáman a meleg mennyezeten keressenek menedéket. A gyümölcsökről később kiderült, nem csak a színüket, de a sok idő alatt a langyos kamrában az ízüket is elveszítették.
Viszont  a tárolás azért mégiscsak sikeresnek bizonyult, mert egészen a következő év áprilisának végéig hatalmas rajokban saját muslicák repkedtek a házunkban szerteszét.


9 megjegyzés :

  1. Élvezettel olvastam írásodat, kedves Noémi! Már a szedőbot is megnyerte tetszésemet a kis vászonzsákkal, aztán a betakarítás gondjaiban is osztozhattam. Megoldottátok! Igaz, rögtön kezdtem gyanakodni, amikor itt is a falusiak másféle gyakorlatán értetlenkedtél... Írásod címe akár az is lehetne: Így tegyünk szert sok millió muslicára! :d

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gábor,

    Örültem az olvasásodnak és köszönöm a véleményedet, igen, jó a javaslat a címre :)

    VálaszTörlés
  3. Hát, ez egy őrület, de választ kaptatok arra az odáig "Költői kérdésre", hogy a falusiak, vajh miért nem így csinálják !
    Hiába, a "Tanulópénzt", akár hogy is cselezik az ember, azt ki kell fizetni...
    Igen kedves történetet írtál Noémi.
    Tetszett.
    gyuri

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszett, Noémi. MI annakidején apincében beépített szélespolcokra tettük, de nem egymásra. Üdv.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Gyuri,

    Örülök, hogy szívesen olvastad és köszönöm :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Hajnalka,

    Köszönöm szépen a hozzászólásodat, olyan örömmel írom ezeket, jól esik, hogy tetszett :) Okos szokásokat bolondság felülírni, de mi igyekeztünk :)

    VálaszTörlés
  7. Drága Noémi!
    Én falun élek, amit olyan idillikusan mutatsz be, de engem inkább a pároddal való szeretet, egyetértés, vagy szerelem az, ami ezeken a történeteken keresztül megérint.
    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
  8. Üde írás kedves Noémi. A jó pap holtig tanul, ez írásod lényege. Még a hidegebb pincében is állandóan válogatni kell az almát, mert egy rohadt, százat rohaszt.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszett, a végén jót nevettem. Erre mondják, a tanulópénzt meg kell fizetni. Gondolom a következő évben a verembe került a gyümölcs.:)

    VálaszTörlés