Kapolyi György: A gangon



Mondtam is a Rózsikának, hogy az ő korában, és súlyával ne görkorcsolyázzon, mert tűzveszélyes, eleshet, és kigyullad az a sok esze, és végignézhetem, ahogy resre sül, mint egy keszeg.

De ennek a vén szukának pofázhat bárki, ennek annyi esze van, mint egy döglött lónak.
Végigzúgott a gangon, mint az Isten ostora, csak úgy lobogott mögötte a kabátja két szárnya, és észvesztően visítozott a gyönyörtől.
Hatalmas sonkái és keblei csak úgy rengtek, zsíros haját tépte a konyhaszagú szellő, mert többen főztek, és a nyitott konyhaajtókban álltak, ordítozva és röhögve, hogy ez a vén tehén mit csinál.

Én egészen a fal tövéhez húztam a sámlimat, de így is elsodort, mert csapkodott a két ronda karjával, úgy eltalálva a vállamat, hogy lefordultam ültemből.
Még jól megúsztam, mert ha rám omlik, intarziát csinált volna belőlem a kőburkolatban.

Ez egy életveszélyes vén dög, olyan zuhogást rendez a gőrkorijával mint a fene, na persze a rohadt nagy súlyától összevissza állnak a kerekei, az ad ki ilyen rémes hangot.
Hát ez a nő. a pokol tornáca, ezt mondta rá az öreg Náci bácsi a kocsmából hazafelé evezve, szemmel láthatóan nagy viharban lehetett.

De mindegy, mert igazat mondott, még ebben a kritikus állapotában is jól látva az igazságot.

De Isten nem ver bottal, Rózsika szart a figyelmeztetéseimre.
A Kulcsárék előtt rosszul vette be a kanyart, és nekizuhant a konyhaajtónak.
Olyat dörrent, hogy háborús filmekhez eredeti hangfelvételnek is elment volna!
A csukott ajtó beszakadt, csak úgy spriccelt az üveg szana és szét, úgy összedöntötte a konyhát, mintha ágyúval lőttek volna be.
A Kulcsárné éppen paradicsom-befőzést tartott, a becsapódás erejétől felrepült a plafonra, felakadva a fregolira.
Persze a nagy fazék vörös lé szétspriccelt a helységben, ráömölve a kövön hasaló Rózsikára, tisztára vérfürdőnek látszott kintről nézve.
A Kulcsárné úgy rúgkapált és süvöltött, mint egy repeszgránát, aztán fregolistól leesett a Rózsika hátára.
Ami azt illeti, a Kulcsárné is inkább kinézett egy pankrátornak, mint tüdővészes koldusnak, mikor fejjel becsapódott a Rózsika két lapockája közé, hát azt hittem, hogy a büdös életben nem fog többet levegőt kapni.

A Kulcsár is kirohant a szobából a nagy osztályzásra, alsógatyában és mezítláb, mert délutáni sziesztáját töltötte már délelőttől kezdve.
Görbe lábaival, és terjedelmes pocakjával, úgy nézett ki, mint egy terhes bálna.
Látva a hajdani konyhájukat, hirtelen azt hitte, hogy valami más lakásban van.
Pont a lábai előtt feküdt a snapszos üvege, amit még a nagyapjától örökölt, ripityára törve, a jó szilvában feküdt.
Egyből idegösszeomlást kapott, artikulátlan hangon bőgött, mint egy vágóhídi bika.
Hirtelen felkapta a felmosófát, és ütlegelni kezdte a kövön dulakodó két nőt.
Még szerencse, hogy nem a balta volt a keze ügyében.
Erre a két amazon felkecmergett, és agyba- főbe kezdték hirigelni a Kulcsárt.
Rózsika a végén úgy tökön rúgta, hogy a hős áldozat, egy halk sikoly kíséretében kétrét görnyedve elterült.

Ezt látva- és ismerve ezeket, úgy bepucoltam a lakásomba, mint egy gyorsvonat.
Jól is tettem, mert a Volf éppen hazajött, megállt a csatatér előtt földbegyökerezett lábbal, úgy nézett a küszöbön heverő Kulcsárra, mint aki kísértetet lát.
 De nem volt ideje megszólalni, akkorát berámolt neki a Rózsika, hogy alig bírt futva menekülni.
Ha lenne bőr a pofáján, adna egy húszast a Szent Antalnak.


Kép: Kapolyi György alkotása


4 megjegyzés :

  1. Jót szórakoztam írásodon, Gyuri! Micsoda ház, milyen lakók, s főleg, ez a Rózsika! Szidtad is rendesen, (nem) válogatott jelzőkkel, s arra gondoltam: Náci bácsi nem lehet olyan viharban, hogy elfelejtse már kialakított igazságát... :>)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát... vannak fura házak, furcsa emberekkel.
      Nagyanyám lakott Budán, a Márvány utcában, mint gyerek, persze előfordultam szinte minden házban, az ott lakó kölkökkel. Prsze, felnagyított eseményeket keltettem életre.
      Köszönöm soraidat.
      gyuri

      Törlés
  2. Nagyon jól szórakoztam ezem az írásodon, kedves Gyuri! Jó kis ramazuri lehetett a görkorizás eredménye, hogy Kulcsár azt hitte hirtelen, hogy más lakásban van. (h)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tati.

      Örülök, hogy megnevettettelek ! Néha írnom kell valamit, ami nem nyomasztó.
      gyuri

      Törlés