A tó tükrén holdfény remeg,
kuruttyolnak a békahercegek.
Hínárpalota a mélyben,
lakói nincsenek veszélyben.
Bújócskát játszanak a kis halak,
az öreg békák vartyognak.
Vigyázzatok, jön a gólya,
hosszú a csőre, ring a pólya,
ez a hálója, tőrbe csal vele,
kicsi gólyáknak lesztek csemege.
A tó őre a hosszúnyakú gém,
figyelmeztet, ha veszély van, ő kém.
Felhők mögé tűnik a Hold,
néhány játékos kis kobold
álmot bocsát a békákra,
csend borul a tó tájára.
Éjjeli, tavi látkép - ahogy te látod, Sarolta. Írsz a veszélyről kétszer is, van fenyegető tőrbecsalás is - azt kell hinnem, hogy életedben erősen befolyásolt az aggódás, a félelem...
VálaszTörlésKedves Gábor! a tájkép valós, ablakomból látom, ehhez kapcsoltam a mesét.
TörlésTény, hogy a veszély-hangulat emlegetése alapvetően aggódó lényemből fakad,ezt anyámtól örököltem, pedig gyerekként sokat szenvedtem az ő túlzott aggódásától értem: nem engedett el sehova pajtásokkal játszani, miatta nem tanultam meg úszni. Mégis én is túl aggódó vagyok, de ezt magamba fojtom. A versből te jól megérezted.