Kék földből sarjadt virág,
gyászos fekete rózsa,
földre hajolnak a fák.
Sötét a bánatom,
fehér a gyász-gyertya,
mérget lehel a rózsa.
Szirmait hullatja,
Sós könnyektől ázik
kedvesem friss sírja.
Csillogó gyöngypatak
mossa a fejfáját,
kék földből nőtt virág,
Gyászos fekete rózsa
drága hamvainak
puha takarója.
Lelkemben az emlék
örök mementója.
A siratás sötét színeit, a kedvesét sirató, elárvult ember fájdalmát verselted meg, Sarolta, a fák is földig hajlanak. Gyász ez, amiről nagyon nehéz mondani is bármit...
VálaszTörlésIgen!
VálaszTörlésa csend sír helyettünk, a természet gyászol, fájdalmunkat belevetítjük a képekbe