Kapolyi György: Elementáris helyzetek



Ha kettéhasad az ég, lefolynak az égboltról a csillagok, ha elgőzöl a tenger, és felforrnak a hideg kövek, akkor menj a tóhoz, és motyogj el egy imát.
De minden elementáris helyzetben ezt kell, tedd.
Ne kérdezd miért, minek kérdezösködsz folyton. Tedd, amit mondtam, és adj hálát a sorsnak, hogy találkoztál velem.
Mert ha nem ismertél volna meg, hát egy lyukas garast sem adnék a biztonságodért.
Így se hidd, hogy baj esetén tudok neked segíteni. Nem vagyok az Úristen, ha a sors teszi amit tesz, hát csak összezsugorodom, és próbálom megúszni a várható következményeket.
Te sem tudsz mást tenni.
Nem tudsz a hülye fejed fölé emelni egy hülye védőernyőt. Egy általad ismert ernyő, kizárólag az eső ellen véd, ha nincs szél.
Ha netán feltámad, jobb, ha becsukod, és emelt fővel bőrig ázol. Ha ellenkezel, akkor is az lesz a vége, csak hosszabb ideig tart, míg elveszted a csatát.
Minden helyzet elementáris, ha annak ítéled, és téged érint.
Más véleményeket ne végy figyelembe, mert mások is így mérlegelnek.
Arról nem is szólva, hogy mivel minden helyzet az, -egyéni megítélés kérdése- tehát elementáris nincs is.
Nincs is értelme. Mert ha ementális egy helyzet, akkor olyan sajtos. Ha mentális, akkor lelki, esetleg a mentálhigiénének egy rövidített változata.
A szó elé biggyesztett „EL”- tag, csak zavarkeltési okból van ott, nehogy mindenféle szar alak is értsen a szóból.
Ha valami kissé értelmetlen, az mindenki számára valahogy izgalmassá lesz. Ha ebből a szófajtából, egyszerre sok hangzik el, elementáris izgalomba hozza a hallgatót.
Tehát, ha van elementáris, az valami képtelen helyzet képtelen lereagálása. Eleve egészségtelen esemény kiváltotta kóros reakció.
Nos, ezek után nincs miért dicsekednie annak, aki ilyen helyzetbe került.
Talán, a frenetikus szó elfogadottabb, a frenetikusan elementáris viszont a képtelen állapotnak akkora fokozása, hogy épeszű ember el nem követi.
De ez mindössze egy fikció, mert még sosem láttam épeszű embert, legfeljebb a szó költői értelmében.
De mi a fenét lehet kezdeni egy költői értelemmel?
Lehet ízlelgetni, csámcsogni rajta, szagolgatni, különböző értelemben kicsavarni és értelmezni, de használni nincs, hogy.
Az elementáris, mindig vita tárgyát képes okozni, ez, az egyetlen érdeme. Más érdemről nem tudok.
De nem baj, mert sok mindennek nincs érdeme, és attól az még van.
Hajjaj. De még mennyire, hogy van. Jóformán csak az van.
Nagyon gyakran az érdemtelen dolgok élveznek elsőbbséget, ami nem csoda, azokat valami miatt mindenki érzékeli. Meg érti is.
Mert érdemi dolgok nem igényelnek összetett gondolkodást. Azok egyszerűen követhetők, kizárják az egyén kreativitás megnyilvánulásait, csak meghallgatni lehet, és kész.
Unalmassá lesz az első percekben, és az unalom a koncentrálás halála, nem is jegyzi meg a hallottakat senki.
Ezért van az, hogy ha valaki azt akarja, emlékezzenek arra amit mondott, csak elementáris témákról kuszán papol, és a siker nem marad el. 


Kép: Kapolyi György alkotása


8 megjegyzés :


  1. Írásod, Gyuri, most helyére teszi az elementáris és az érdemi jelzőket, dolgokat. Eljátszottál a szóval, nem is lennék most a helyében; bizonyára megsuhintotta valamilyen lelki betegség szele a sajtos lángost faló léhűtőket is, fejtegetésed nyomán. De hát igazad van: érdembeli dolgok híján dobjunk föl elementáris témákat, s papoljunk róla kuszán – az érdekesség máris garantált! : d

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor.

      Köszönöm hogy elolvastál, és kommenteltél.
      Élveztem eszmefuttatásodat, ehhez nem is szabad hozzátenni, sem elvenni.
      gyuri

      Törlés
  2. Kedves Gyuri, igazad van. A minap olvastam egy érdemtelen, össze-vissza fecsegő versnek titulált kusza szöveget. HÁÁT..véleményem le sem írom. szeretem az elmefuttatásaidat. HAJNALKA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajnalka.

      Örülök szavaidnak, és az értésednek.
      Nagyon sokféle ember van, sokszor baromi rossz szemlélettel.
      Okosabb, ha az ember csak magára hallgat, sem a véletlenül jó döntéshez, sem a kudarchoz nem kell segítség.
      Én - például, segítség nélkül is tudok tévedni.
      gyuri

      Törlés
  3. Elementáris erővel hatottak rám soraid, Gyuri. Viccet félretéve, jó kis tükröt tartottál a nagyzoló, magukat nagyra tartó emberek elé, jobb, lenne, ha ezek az emberek nem a " nagy eszükre " hanem a szívükre és jobb esetben önmagukra figyelnének.
    Irma
    Irma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Irma.

      Őszintén örülök a véleményednek.
      Az ember, egy genetikai értelemben hibás képződmény.Mondhatsz, írhatsz bármit, nem változik semmi.
      Önmagának árt milyenségével, és akkor sem változik.
      Lehangoló.
      Köszönöm, hogy meglátogattál.
      gyuri

      Törlés
  4. A semmit is el lehet adni, szépen csomagolva. Sokszor hallunkilyen beszédet, megtűzdelve idegen szavakkal, és mondják a magukét, körbeírják a semmit nagy választékosan. Öt percig beszél minimum, és nem mondott semmit. Élvezetes az ilyen.
    Tetszett a fejtegetésed, Gyuri ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a véleményednek Ildi.
      Majd minden eladás, valahol átverés szándékkal történik. Ezt, egyesek művészi szinten képesek produkálni.
      gyuri

      Törlés