Az ember a saját
Képzeleteitől fél,
Amikor megremeg a sötétben,
Amikor várja, hogy valaki lép;
Az a perc a saját varázsa,
Saját félelme fantáziája;
Lelkünkben keressünk bűntevőt,
Csak ember lehet annak kovácsa.
Hisz növénytől, állattól hiába is félnénk,
Épp nekik pedig a mi lelkünk félénk;
És mert ki fél, gonosszá bátorodik,
Ezért a legtöbb élőlény menekül,
Ha ember közeledik…
(Pápa, 2012 ősze)
Azt sokszor tapasztalhattuk, hogy a harag rossz tanácsadó. De éppen így van a félelemmel is, ezt jól gondolod, Árpád. Az önző és gonosz céljait tervező embert a félsz valóban bátorrá, túlontúl merésszé teheti: megelőzés céljából támad, hogy leterítse vélt vagy valós ellenfeleit...
VálaszTörlésÖrülök, hogy - bár elég konkrétan vannak megfogalmazva a sorok, mégis válaszodból jól érzem - teljesen átjött az üzenet. Köszönöm, és remélem, mások is hasonlóképpen látják ezt.
Törlés