2 megjegyzés :

  1. Ha már változat, próbálok magam is hozzáfűzni pár észrevételt. Kifejezésében erősebbnek érzem a korábbi kivitelt. Talán ez is mutatja némileg, ha nem találjuk el(meg) a kötött formához a legmegfelelőbb szavakat, a vers láthatja kárát. Igaz persze, mindkettőben ellenérzésem van a "hűs" alkalmazásával: ez ugyanis kedvemre való hatást sejtet (számomra legalábbis), a helyzet viszont itt nem igazán ilyen. A "borul" helyett "esik" lenne jobb, már a méret miatt is, hiába hogy utána már záporozik. De ha ezt átírni kéne - a kötött szótagszám miatt, már nehéz a dolgunk. Mondjuk ezt írnám: Hideg csepp ér el, / nem várt zápor szavad, / nézésem vádol. - Itt el akartam kerülni a rímelést, ugyanakkor a "tekintet" helyett konkrétabb, személyesebb kifejezést gondoltam szükségesnek. Aztán, ha a hódítás után lennénk, a "ragyog" nem tetszene nekem. Ezért az 5. sor "szemedből a vágy kihunyt" lehetne, s akkor szinkronba kerülne a "fagyos" jelzővel is. Lehetne így, ha én írnám, de ez a te versed lesz a végén, Ildi! Nehéz a haikuköltő élete is... :d

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ildi.

    Én, laikus olvasóként, csak azt tudom mondani, hogy érdekes, és jó.
    Nekem tetszett.
    gyuri

    VálaszTörlés