Varga Árpád: Mindenkinek van egy kutyája




Mindenkinek van egy kutyája,
méghozzá a gyermekkorából,
kivel megtanul szeretni s elengedni
ebből a világból.
Kivel kitisztítja szeméből a könnyet,
melyet érte halkan, hüppögve hullajt,
s ki a szeretet fokmérője lesz mélyen,
miután a természet őt visszahívta.

Így vésődik a gyermekszívbe
az együttérzés, az elérzékenyülés.
Így válik gyermekmeséből az ittlét
valódi tényezővé.
Innentől harcolunk örökre,
míg halálunk zárja háborúnkat.
S innentől félthetjük előre
azt, ki a szívére hallgat.

(Pápa, 2013 decembere)


2 megjegyzés :

  1. Értelek és megértelek, kedves Árpád. Az együttérzést, a szeretet megélését, ennek elmélyítését minden bizonnyal sokban segítették a gyerekkorban volt állatbarátaink. Persze, ez nélkülük is kialakulhat az emberekben. Nekünk két kutyánk volt, felnőttként örültünk nekik; azt hiszem, volt közük ahhoz, hogy magam is érzékenyebbé váltam, s szószólója vagyok minden élő, társához ragaszkodó tiszteletének. :)

    VálaszTörlés
  2. Egy példa arra, hogy nemcsak háziállat "taníthat" szeretni: szegény megboldogult édesanyám sokszor mondogatta, amikor azt látta, hogy gyerekkoromban egy eltört játékért vagy elveszett kis tárgyért milyen szívbemarkolóan tudtam sírni, hogy "értem bizton nem sírnál ily keservesen, mint ezért vagy azért a kis dologért"... Hát igen, a mai gyerekek egy-egy saját ruhadarabjukkal vagy játékaikkal kapcsolatban hasonlóképpen már hírét sem ismerik ennek az érzésnek, szeretetre nevelésnek.

    VálaszTörlés