Farda József: A füldugó



Szomszédjaimról szól a történet. Ikerként születtek. Először a lány jött a világra, majd őt követte 2 perc elteltével a fiú. Én még két ilyen összeférhetetlen embert nem láttam a világon. Szerintem már az anyaméhben utálták egymást, és ez az antagonisztikus ellentét végigkísérte egész életüket. Egykorúak voltunk, gyakran ütöttük el az időt nálunk, de soha nem hármasban. Ha a lánnyal játszottam, akkor a fiú maradt távol, és ugyanígy fordítva is. Sokszor hallatszott át a véget nem érő veszekedéseik hang kavalkádja. Mindenről tudtam, mert én voltam mindkettőjük lelki szemétkosara. Szívesem meghallgattam őket, sokszor próbáltam kibékíteni a feleket, sikertelenül. Szegény szülők őrlődtek a két gyerek között, boldog, szerető családra vágytak, de ezt kapták helyette. Szerintem az édesapjuk ebbe a kilátástalanságba halt bele aránylag fiatalon. Amikor elérkezett életükbe a „boldog” fiatal kor, gyakran eljártak otthonról, külön-külön utakon, szerintem csak azért, hogy ne kelljen egymást elviselniük. Tudtam a tétova lépéseikről, ahogy próbálnak helytállni a számukra ismeretlen világ útvesztői között. Én adtam nekik tanácsokat, aki hasonló korú lévén ugyan azzal a gondokkal találtam magam szembe, mint ők. 
Azért valahogy felnőttünk. A lány hagyta el elsőként a szülői házat, hozzáment ahhoz a férfihez, akit ugyan nem szeretett, de legalább kiszakította ebből a környezetből. Nem sokkal később a fiú is önállósította magát. Hallottam róla, hogy ügyeskedéseivel könnyű pénzhez jutott és nagyon fut a szekere. 
Telt az idő, csend honolt a szomszéd házban. Ritkán láttam az anyát, aki szinte csak a közeli bolt és a lakás közti utat tette meg, nagyritkán. Időnként szóba elegyedtünk, de sok mindent nem tudott a gyerekeiről, ha róluk kérdezősködtem. Aztán egyszer feltűnt, hogy nem látom őt, ezért rosszat sejtve átmentem hozzá. Igen legyengült, rossz állapotban találtam, ezért mentőt hívtam és megígértem, hogy gondját viselem a háznak és a kutyának. Próbáltam megkeresni a gyerekeket, hogy tájékoztatást adjak az édesanyjukról. Nagyon nehezen találtam a nyomukra, pedig sok ismerősöm van mindenfelé. Végül sok vargabetű után a lányt találtam meg, egy nyomorúságos albérletben, magányosan, összetörve. Azonnal úgy döntött, hogy hazaköltözik. Segítettem neki ebben, miközben elmesélte, hogy mi történt vele azóta amióta nem láttuk egymást: gyors házasság után, még gyorsabb válás, magány, elviselhetetlen munka, belefásultság mindenbe, örömtelenség. 
Ahogy visszatért, meglátszott mindenen a keze nyoma, talán újra volt célja az életének. Amikor megjött a korházból az anya nagyon boldog volt, hogy újra szólhat valakihez, láthatóan javult az állapota. De ez csak szervezetének utolsó fellobbantása volt, mert egyik reggelen nem kelt fel többé. A temetésre sikerült megtalálni a fiút is. Letörten állta végig a szertartást, majd szó nélkül újra eltűnt a szemek elöl.
Megöregedtünk, ők is én is, amikor egy nap taxi állt meg a házuk előtt. A férfi kecmergett ki belőle, két bőrönddel a kezében. Nagyot fújtatva megállt a kapu előtt, majd lenyomta a kilincset. Épp az udvaron tevékenykedtem, kíváncsian vártam a fejleményeket, de nem történt semmi különös. Az új jövevény néhány nap után átjött egy kis poharazgatásra. Ő is elmesélte eddigi életét: állandó „ügyeskedések”, sok pénz, de boldogtalanság, rossz barátok, elapadó vagyon, csőd, dupla nulla, hazatérés.  Félt, hogy kiújulnak a veszekedések, de csak annyi történt, hogy elosztották a házat és mindenki éli a saját életét. A lövészárok azért megmaradt köztük, csak nem szavakban fejeződött ki a harc, hanem abból, hogy nem szóltak egymáshoz, de ment az apró szurka-piszka. 
Nem értettem, hogy miért nem tudnak dűlőre jutni egymással. A szakadék csak egyre mélyült és újra én lettem az ütközőpont, akinek el lehet mondani a vélt vagy valós sérelmeket. Kezdetben csak apróságok harca folyt: kicsenni a másik hűtőjéből a kaját, elhasználni a másik samponját, nem lehajtani a WC-ülőkét. Aztán a háború eldurvult, aminek a környezet is elszenvedője lett. A nő sokáig fennmaradt és tévézett. A férfi korán fekvő volt, és nem tudott elaludni emiatt. Ő viszont korán kelt és a rádiózást részesítette előnyben, ami a nő reggeli szunyókálását zavarta. Amikor rájöttek a másik gyöngéjére, egyre nagyobb hangerőt csiholtak ki zajkeltőjükből bosszantva egymást és a környéken élőket. Amikor szóvá tettem a környék felháborodását a férfi azt válaszolta, hogy ő már megoldotta a problémát, vett egy füldugót, tőle már úgy bömböltetheti az öreglány a tévéjét, ahogy akarja.
Egyik éjjel vad kutyacsaholásra ébredtem. Kirohantam, hogy megnézzem mi történt. A szomszéd kutya rohangált fel és alá, a háztető alól füst szivárgott ki. Azonnal visszaszaladtam és hívtam a tűzoltókat, majd átvetettem magam a kerítésen, hogy segítsek. A nőt láttam meg előszór, ahogy előbotorkált a már lángokkal égő ajtó mögül. Egy pillanatig megállt, körülnézett, majd határozott léptekkel visszament a házba. Néhány pillanattal később mindketten megjelentek. A ház felé fordultak, amelyet már visszavonhatatlanul magukévá tettek a lángnyelvek. Ádám és Éva a sokk hatása alatt álltak földbegyökerezett lábbal, lassan megfogták egymás kezét és arcukon elindult egy-egy könnycsepp. A férfi fülében még most is ott volt a füldugó. Amikor kivette, meghallotta a közelgő, szirénázó tűzoltó autót…



3 megjegyzés :

  1. Egyfajta családtörténetet meséltél el, kedves József. Mindvégig kíváncsi voltam, hová vezet ez a kibékíthetetlen szembenállás, mint ami lehetséges például egy rossz házasságban. És egyáltalán: mi lehetett az indíték? Nem tudok másra gondolni, mint valamilyen végzetes, genetikai beléjük kódolt ellenszenvre. A szülők halála nem volt elég sokkoló, aztán viszont a közös fedél, hogy leégett... Talán ez az egy fedélség..., ez lehet némi magyarázat. A méhben és a külvilágban...

    VálaszTörlés
  2. Kedves József.

    Igen jól megírt, különös történet.
    Sajnáltam volna, ha nem olvasom el.
    Köszönöm.
    gyuri

    VálaszTörlés
  3. Nagyon érdekes történet volt ez , kedves József, mert az ikrek többnyire két test egy lélek. Talán Gábor mondta meg az igazat, az egy "fedélséget" nem bírta a természetük. Tetszett nagyon.

    VálaszTörlés