Mosolytalan arcod,
kiapadt szemed,
elnémult harangok a hangok,
kiürült a szíved.
Látszat!
Ne lássa környezeted,
milyen ráncos a lelked,
Elfogytak a könnyek, szivárgó
cseppek befelé csorognak.
Sikolt a fájdalom,
de csak magad hallod...
Sajognak a sebek,
be nem hegednek,
üres a szíved.
Látszat!
Megjátszott vidámság,
eltúlzott örömtől könnyes
a nevetés, epés...
Kedves vagy - és szép!
Mindenki szeret,
felvidítod környezetedet,
miközben elvérzik
az életed.
Nem vagyunk egyformák, kedves Sarolta. A kínlódások, szenvedések is különbözőképpen képesek hatni ránk. Csak utalnék itt Szepes Mária, szép kort megélt írónő soraira, aki naplójában azt írta, őt szeretett halottai sürgették, engedje el a kezüket: "mindent engedj el, hogy mindent megnyerj". Nagyon fájt neki, hiszen kisfiát is elvesztette, s húzták vissza a vérségi kötelékek – de sikerült. A látszatok mögé rejtett fájdalmakkal ugyanez a helyzet, az életért erősebbnek kell lenni náluk…
VálaszTörlésGyakran kérdezték - igaz főleg régebben - tőlem, hogy annak ellenére, hogy fiatalon elvesztettem a szüleimet, hogyan tudok egy-egy társaságban mégis mókamester lenni? Nem tudom, ez csak úgy jött nálam - de így volt jó. Sokan vannak így, amint ez a vers is leírja, akár humoristák is, észrevétlenül. De azt gondolom, ez a látszat egészséges személyiség esetén erősítő is lehet, és támaszokat el kell fogadni, s akkor elmarad a disszonancia.
VálaszTörlés