Farda József: Az igazi Mikulás



Ugye, mindig is érdekelt, hogy mit csinál a Mikulás, ha véget ér az az egy bizonyos nap, amikor kiosztja az ajándékokat. Most fellebben a fátyol és kiderül a titok. Először is már régen nem a rideg sarkvidék az otthona, már évtizedek óta beköltözött Európa szívébe, annak is a mediterrán részébe. Praktikussági okai voltak ennek, egyrészt gyorsabban elérhető innen minden, másrészt öreg csontjait kikezdte a csúz és ez az éghajlat jót tett neki. Na, de térjünk vissza ahhoz a bizonyos naphoz. Nagy nehezen most is teljesítette a kötelességét és mindenkinek eljuttatta időben az ajándékokat. A felgyorsuló világ megkövetelte tőle, hogy már ne a hagyományos rénszarvas fogattal száguldozzon, hanem váltson korszerű lökhajtásos járgányra. Természetes, hű társairól nem vált azért meg, békésen legelésznek a környéken és a mozgásszegény életmódtól szépen kigömbölyödtek. A Mikulás, amikor hazaért, ledobálta a cuccait levetette magát az ágyára és mély álomba szenderült. A felesége és a manók tudták, hogy ilyenkor nem szabad zavarni. Nem csak azért, mert halálosan kifárasztja ez a nap, hanem ilyenkor roppant morcos is.  Harmadnapra ébredt, de még mindig viharfelhős volt a tekintete. A régi időkben az elvégzett jótékonyság jóleső mosolyt csalt az arcára, de a világ kifordulásával ez megváltozott. Már elfelejtett örülni. Az asszony közelítette meg óvatosan először, a manók elbújtak, mert tudták, hogy az öreg bár jóságos, de éktelen haragra is tud gerjedni ha olyan napja van.
- Na, hogy ment. – tette fel a kérdést a neje.
Csak morgás volt a válasz, úgy hogy nem is próbálkozott tovább, - majd ha akar, beszél róla - gondolta és ment a dolgára. Jó időbe telt, amíg a helyzet elviselhetővé vált és ekkor kiborult a Mikiből a sok keserűség:
- Hová lett ez a világ? Hol van már az a nap, amikor minden elkezdődött. Amikor megsajnáltam azokat a szegény lányokat, hogy nem tudnak férjhez menni és bedobtam a pénzt, hogy segítsek rajtuk. Cserébe halhatatlanságot kaptam és a jogot, hogy én tehetem boldoggá a világ összes gyerekét. Hívhatnak sokféleképpen: Joulupukkinak, Papá Noelnek, Santa szannak vagy  Babbo Natalenek, de én vagyok az egyetlen, a hiteles Mikulás. És mit látok? Beöltözött, félrészeg Mikulásimitátorokat, akik gyermekeket ültetnek az ölükbe és álságos ígéretekkel etetik őket, pedig nagyrészük semmit nem tud a gyermeki lélekről. Az utcán egymást érik a hamis próféták, akiket a pénzeszsákok küldtek, hogy az ő termékeiket sózza rá a gyanútlanokra. Minden második emberen mikulássapka, még olyan is van, amelyik villog, miért kell tönkretenni mindent, ettől nem lesz szerethetőbb az ünnep, csak üzletszerűbb. És így folyt tovább a panaszáradat. A mamók kellő távolságban hallgatóztak, többen helyeslően bólogattak, egyeseknek eszébe jutott, hogy hányszor el kellett menni mindenféle tanfolyamra, hogy lépést tudjanak tartani a modern játékiparral.
A vihar néhány nap alatt elcsendesedett és minden visszatért a rendes kerékvágásba. A Mikulás miután kipihente a fáradalmakat, újra a régi volt. De nem lógatta ám a lábát a következő kiszállításig, hanem inkognitóban az emberek között járkált és figyelte őket. Este, amikor hazaért feljegyzést készített a napjáról, beszámolt mindenről a többieknek. Online kapcsolatban volt a karácsonyi angyalokkal é a húsvéti nyuszival, mint az elkövetkező ünnepek áldozataival. A Mikuláslakban heti rendszerességgel összeültek megvitatni a feladatokat. A koordinátor szerepe természetesen a nagyszakállúra hárult, de az utóbbi időben átruházta ezt a munkát a manók főnökére. Ez többeknek is szemet szúrt, nem tudták mire vélni. Az öreg a hátsó sarokban ücsörgött, és a gondolataival volt elfoglalva, olyan arckifejezéssel, mint aki nagyon keresi a választ valamilyen problémára. Aztán egy szép tavaszi napon, nem sokkal húsvét után Miki eltűnt néhány napra. Mikor újra felbukkant, olyan volt mintha megfiatalodott volna, pirospozsgás lett az arca, állandóan mosolygott, mindenkihez volt egy-két jó szava, a feleségével csipkelődött. Az esti gyűlésen aztán felállt és azt mondta:
- Biztos sokaknak feltűnt, hogy néhány napra eltűntem. A főnöknél voltam és kértem tőle a nyugdíjazásomat. Az igazság az, hogy már foglalkoztak a kérdéssel, úgy hogy kapóra jött a dolog, állítólag már ki is szemelték az utódomat.
Döbbent csend következett a bejelentésre. A Mikulás kivárta a megfelelő hatásszünetet, majd folytatta:
- Nem kell beijedni pupákok, azért nem lesz senki munkanélküli! Mivel én vagyok az eredeti és igazi Mikulás részmunkaidőben megkaptuk a szegény gyermekek ajándékozásának teljes projektjét. Újra gyárthatjuk a hagyományos, egyszerű fajátékokat, a kevesebb feladat indokolja a rénszarvasszán visszaállítását, a csokimikulás gyár visszaáll a régi gyártási technológiára, újra indítjuk a levélolvasó részlegünket, megint zengeni fog a felszabadult ho-ho-hóó. 
A bejelentést kitörő üdvrivalgás követte, egymás vállát lapolgatták, örömökben összeölelkeztek, a manók táncra perdűltek. Késő estig tartott az ünneplés. A Mikulás kiszabadult a véget nem érő öleléshalmazból és kiült a ház elé elszívni egy jó kis pipadohányt. Még hallotta a rénszarvasok vezérét az istállóból:
- Mindenki térjen nyugovóra, mert holnaptól indul a formába hozó edzés, jó éjszakát! 
Halk szalmazizegés volt rá a válasz…


2 megjegyzés :

  1. Érdekes novellát írtál, és van benne sok igazság. A mai világ, a maga irreális kiürültségében, még a szép, régi hagyományokat sem értékeli kellően.
    Lehangoló tény, ez már egy másik világ.
    ííííííde milyen?
    gyuri

    VálaszTörlés
  2. "Más ma már a módi", énekelte Zalatnay is egykoron, de neki jó volt, ahogy volt. Ma még inkább más a módi, s már ki tudja, mi van leginkább divatban. Nem csoda, ha Mikulás és társai is megkeverednek. Ha nem lennének szegény gyermekek, ma már hírmondó sem lenne a régi dolgokból, például a felejthetetlen fajátékokból... Mindenesetre az is jó lenne, ha Mikulásunk kevesebb szegény gyerekkel találkozna... És nem egyszerűen azért, mert ő öreg, s fájnak is a lábai... – Jót meséltél, kedves József. :)

    VálaszTörlés