Kapolyi György: Tájkép csata után

A sikátor áporodott bűze még nappal is kellemetlen érzéseket keltett, ez a tény, viszont sötétedés után még durvábban jelentkezett.

Utcaseprőt, a környék már hosszú évek óta nem is látott.

Az agyonfirkált, omladozó vakolatok számtalan élőlénynek szolgáltak otthonául, volt is nyüzsgés, mert az omladékokban pulzált egy egészen másik világ, ami nem vett tudomást a többiről. A rengeteg bogár, fülbemászó, százlábú, és csótány, csak egymással volt elfoglalva, fel sem merült senkiben, hogy rajtuk kívül lehet még valami, valaki a világon. Hát, ahogy így körülnézek az elrohadt esőcsatornából, hallgatom az étel és olajszagú szellő örök dalát a kilátástalanságról, azt kell mondanom, hogy ennek az egésznek semmi köze a jövő - szép új világához,- mondta a vén patkány, azon a jellegzetes rekedt hangján, amit már messziről fel lehetett ismerni.

Ez szent igaz - szólt a görény, ehhez még a rothadt világ című könyvemnek sincs köze, amit mostanság fogok megírni.

De nincs min csodálkozni, hiszen minden először új, aztán használt, majd szétrohad, ha csak nincs sziklából. Minden elveszíti idővel formáját, értelmét, Az utánunk következő generációknak ez a lepusztult látvány a természetes, ebbe születnek bele. Nagyon kényelmes, nem kell vigyázni semmire, nincs is mire, aztán az utókor annyira emlékek nélkül marad, hogy nem is gondolnak arra, hogy előttük is volt valami. Csak azt a hibát nem szabad elkövetni,- válaszolt a patkány,- mint amit egy rokonom csinál.

Tele van szándékokkal, hol ilyennel, hol olyannal, persze az elképzelések és vágyak azért vannak, hogy egy folyamatos kudarcélményt biztosítsanak.

Őrülten hajszolja a napokat, nem lát, nem hall, csak a céljaira koncentrál. Na, ettől nem fog olyasmit elérni, amit nem tud, de az élete viszont elrepül, mire magához tér, csak egy kiábrándult vén szar marad.

Mert nagyon nehéz tudomásul venni,- így a görény- hogy csak jelzetlen tárgyak vagyunk, valójában jóval többen, mint amennyire szükség van. Ha valaki még azt is meg meri érteni, hogy nem rá, de senkire nincs szükség, valójában az a szerencsés. Hogy érted ezt?- kérdezte a patkány.

Hát úgy, hogy kitisztul az agya, apró kellemességeket is észrevesz, élvezi a napsütést és a jó ennivalókat, éli a múló individuumok súlyos

vágyaktól mentes életét.

Nagyon veszélyes nagyot szellenteni, mert jön a következmény, és oda a nimbusz. Azt pedig a történtek után visszaszerezni, részeg álom.

Az éjszaka hangtalan lépett be az utcába. Fekete, mögötte hullámzó köpenye felkeverte a leülepedett nehéz szagokat, láthatatlanná téve a reménytelen szeméttömegeket, és ami nem látható, az nincs is.

Azért ebben az utcában, főleg így az éjszaka csendjében, van valami meghitt, szeretetreméltó, és biztonságos. Nekem ez az egész világ- mondta a patkány, és kényelmesen hanyatt feküdt az esőcsatorna vályújában.

Kép: Kapolyi György alkotása