Kádár Sára Hajnalka: A megvett házi feladat

Megette a kicsi testvérem
 Tanárként ötödik osztályos korában találkoztam először Bécivel. Koránál kisebbnek látszott, ő volt az, akivel kiszúrtak a társai, és minden csínyt ráfogtak. Természetesen hamar rájöttem, hogy nem ő a rossz fiú, kedveltem is, amikor lehetett, a védelmére keltem. Óráimon a legelső padban ült, csüngött rajtam tekintete. Rövid ideig, mert hamar elunta, más elfoglaltságot keresett. Nem zavarta az órát, csak játszott egyedül. Hol rajzolgatott, hol szunyókált, máskor meg kis autóval babrált a pad alatt. Így a tanulásban is lemaradt, a házi feladatot gyakran nem készítette el.
Mi lehet ezzel a kedves, jól nevelt gyermekkel? Gyakran utánam szaladt óra után csevegni, hát megkérdeztem.
–Béci, miért nem figyelsz jobban órán? Látom a legtöbb tantárgyból  sok a rossz jegyed. Hiszen okos gyerek vagy.
– Figyelek én tanár néni, de valahogy elkalandozik a figyelmem. És sokszor álmos vagyok.
–Álmos, nem tudsz aludni?
–Tudnék én, de az újszülött kicsi testvérem felébreszt.
–Hogy-hogy?
–Egy szobában lakunk mind–felelte.
Hát ezért volt az óráimon való szunyókálás, meg az elmaradt házi feladat. Olyan ártatlan arcocskával jelentette mindig, hogy nem írt házit, hogy legtöbbször el is hittem a kifogásait. Aztán egyszer megsokalltam a henyeségét.
–Miért nem készítettél házit? –kérdeztem szigorúbban.
–Én leírtam, tanár néni – mondta.
–Akkor hol van?- folytattam a vallatást.
–Megrágta a kicsi testvérem a füzetet–volt a legtermészetesebb, ártatlan tekintetű válasz.
Az osztály gurult a nevetéstől és a hitetlenségtől. Közel laktak, hát elküldtem, hozza el a megrágott füzetét.
Az óra vége felé jártunk, a társai egyre jobban derültek, hogy most kiderül a turpisság.
S akkor nagy robajjal, lihegve beesett az ajtón Béci.
Kezében volt a félig megrágcsált füzet, benne elmosódva a napi házi feladat maradványa.