Kádár Sára Hajnalka: Bolyongásaim - 3. rész



Közös telken laktunk apai nagyszüleimmel. Nagyapám két nagyobb fiának házat építtetett, leányait tisztességgel kistafírungozta, földeket adott nekik, hadd legyen mivel elkezdeniük az életet. Apám volt köztük a legkisebb, így ő maradt otthon, s mire családot alapított, új házat építettek.  Közös volt a ház, az udvar, a nagy csűr, de két gazdasági épület, két kukoricakas, két tyúkpajta, és széles borozdával elosztott kert.     
 Mi, gyermekek már az új, szocialista rendszerben eszmélkedtünk a világra. Apám, anyám beszédéből, a fényképek láttán éreztük, hogy valami nagy igazságtalanság történt. Üresen tátongtak a gazdasági épületeink, s a hatalmas csűr, kevés állatunk volt, a padlások, pincék, a nagy kukoricakasok se teltek meg soha. Egyszer meg játék közben felmásztunk a nagyapám istállójának padlására - bár tiltott volt -, és a széna alatt rábukkantunk egy csodaszép zöld szekérre. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, de szépen visszatakartuk a játék helyét, leóvatoskodtunk onnan, és szaladtunk anyánknak elújságolni a felfedezés örömét. Épp akkor ért be a házba apánk is. Egymásra néztek sokatmondóan, majd figyelmeztettek, hogy erről ne beszéljünk senkinek se. Hogy miért, azt nem magyarázták meg, nem is fogtuk volna fel akkor, hogy a saját szekerét mentette el oda magának emlékbe, vagy talán reménykedve, hogy megfordul még a rendszer. Azt már láttuk, hogy a kollektívbe került mindenük, de megérthetetlen volt, hogy miért adták oda. Anyám könnyeivel küszködve el-elmondott annyit a valóságból, amennyit öt-hat évesen megérthettünk. Nem jó szántukból álltak be a közösbe. Éjjel-nappal zaklatták őket, előbb szép szóval, ígérgetésekkel csábították a kollektívbe, aztán kényszermunkával a gazdákat. Apámat, nagyapámat is elvitték éjnek idején egy batyuval Isten tudja hova, nagyanyám s anyám ott maradt a négy gyermekkel, meg a nyakukra járó zaklatókkal. Nem volt mit tenniük, hiszen a földek férfiak nélkül parlagon maradtak volna, ezért apám, nagyapám is megtört, és beállottak a kolhozba. Amikor elvitték a mezőgazdasági gépeket, a szekereket, az állatokat csak állott a  tornácon  hallgatagon  apám, s a szíve majd megszakadt. Ám a kedves lovaiért kiesett a könny a szeméből! Hát még, amikor az a semmirekellő Gazsi, rájuk csapott az ostorral! Kinyílt a bicska a zsebében, vérben forgott a szeme. Még szerencse, hogy anyánk észre térítette. Nekiment volna, s a belét is kiontotta volna a senkiházinak!
Mindenüket elvették, semmijük se maradt, csak a sok gyermek.
(Folytatás…)


8 megjegyzés :

  1. A gyermekek sok mindent nem értettek abban az időben, aztán később is csak apránként értesülhettek abból, ami "világmegváltás" címén elindult, zajlott. Sok gyermek volt a családban, kedves Hajnalka, s ahogy leírod, gyűlt sok fájdalom is. Kérdésem: a borozda itt barázdaként értendő? Vagy - mint olvasom egy helyütt, a szóra rákeresve - keskeny útnak felel meg?

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Gábor, igen: barázda.

    VálaszTörlés
  3. Most is jó volt olvasnom soraidat, kedves Hajnalka.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Hajnalka,

    Nagyon jó volt olvasni, de milyen felkavaró még leírva is ami megtörtént.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Hajnalka.

    Eszembe jut a gúnydal: Ki tanyája ez a nyárfás?
    Enyém, meg a tied elvtárs...
    Mert javakat szerezni, kemény munkával lehet, meg úgy is, hogy elvenni a másét.
    Mérhetetlen ocsmány dolog volt, legyen nekik nagyon nehéz a föld...
    tetszett írásod, várom a folytatást.
    gyuri

    VálaszTörlés
  6. Nehéz és igazságtalan idők voltak azok. Sokat keseregtek a nagyszüleim is, pedig ők szegények voltak, mégis vitték tőlük azt a keveset is, amijük volt. Igazán érdekesen,szemléletesen írtad meg a történetet. :)

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm ezt a visszaemlékezést a nehéz időkre. Volt benne részünk!
    Üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés